Kerekes Barnabás

Kerekes Barnabás

Rólam

„Tetoválás rádszabva, nem pedig rádbaszva”

Kerekes Barnabás
Tetováló művész. Land of Tales Tattoo alapítója

Kerekes Barnabás

Kerekes Barnabás vagyok és már gyerekkoromban is nagyon érdekelt a rajz és a tetoválás világa.  13 évesen próbáltam saját tetoválógépeket csinálni forgó motorból és tollbetétből, több-kevesebb sikerrel. Aztán 1-2 évre alábbhagyott az érdeklődésem. Később, a középiskolás electro-technikai éveim alatt újra elkezdett foglalkoztatni a rajz és a tetoválás világa. Az akkori barátnőm folyamatosan varratott egy jó tetoválóval, Séra Károllyal és az ő munkái miatt teljesen beleszerettem ebbe a szakmába. Idővel azt hittem, hogy tudok rajzolni, pedig visszatekintve el sem mertem volna kezdeni az akkori rajztudásommal és a mostani eszemmel. De hát akkor kit érdekelt? A hülye punk haverjaim összedobták a pénzt egy kínai szettre és had menjen! Egyszer csak azon kaptam magam, hogy azért járok el térkövezni, hogy tudjak minőségi felszerelést venni. A középiskolás éveim végén szüleim választás elé állítottak: vagy tovább tanulok, vagy mehetek a gyárba dolgozni. Nyilván az első lehetőséget választottam, mert a gyár mellett igen silány kilátásaim lettek volna a tetoválás szempontjából. A PTE MK festészetre esett a választásom, elmentem művész telepre, rengeteget rajzoltam és festettem, melynek meg is lett az eredménye. Elsőre felvettek, ami nagy szó, főleg, hogy nem művészetibe jártam előtte és az iskolai előképzettség teljesen hiányzott nálam. Nagy csillogó szemekkel és sok reménnyel mentem, ám csalódnom kellett. A nyílt nap teljesen más világot mutatott, mint amit valójában láthattam ott mindennap. Egy pozitív pontja azért volt: a művészeti anatómia. Ennek gyakran hasznát veszem és a mai napig, ha kell, előveszem a rajzaimhoz a Barcsay-féle anatómiai atlaszt. Másfél éve járhattam a festészetre, amit inkább éreztem egy kurátor, mint gyakorlati képzésnek, amikor kaptam egy lehetőséget Séra Károlytól: ha szeretnék, mehetek hozzá dolgozni, nem lenne a főnököm, a költségeket felezzük. Ez mindkettőnknek előnyös üzletet jelentett: nekem jó, mert nem kell elintézzek minden nyitáshoz szükséges vért izzadós melót, neki pedig jó, hogy a költségek csökkennek. Ezen a ponton komoly dilemmába estem:a munka, vagy az egyetemi szívás, amit már nem akartam tovább csinálni. Végül ott hagytam az iskolát és elindultam a saját utamon. Elkezdtem inspirálódni, komolyan ráfeküdni a saját rajzok és tetoválások készítésére. Szépen fokozatosan próbáltam kizárni a másolást és az ügyfél problémáját egyedileg megoldani. A legközelebb a színes tetoválások, képregényszerű, mesés világ (neo tradícionális) áll hozzám, ám vannak realisztikus felkérések is.

Professionális képesítések

„A tetoválással eltöltött éveim alatt, igyekeztem minél több irányből fejlődni és utat találni.”

tanusitvanykep-2000x1416-1
Oklevel-2000x1414-1
weblapra-2000x1454-1

Munkáim